Az emberi gonoszság örök képviselői szép számmal kivették a részüket itthon is, ahogy Heltai Jenő írja forrásműként is káprázatos Négy fal között című ostromnaplójában: „Egy házmester orosznak öltözötten egy másikkal járkál zabrálni.”
Könnyen meglehet, hogy előtte mind a ketten nyilasként tolvajkodtak.
Ebben a megmerevedett balsorsban nem volt mód épkézláb dialógusokra.
Rettenetes tragédia nem csupán az, hogy a különböző bűnök a maguk idejében nem lettek megbeszélve, és nem csupán az, hogy a vészkorszak embermentői – a Jad Vasem kertjében közel ezer fa emlékezik meg egy-egy magyar embermentőről – nagyrészt nem lettek rögtön megünnepelve, hanem az is, hogy a nemzeti tragédiák áldozatainak sokasága hunyt úgy el, hogy túlélőként nem beszélhette ki magából az átélteket.
A kommunisták érdekeltek voltak a valóság elnyomásában, hiszen rezsimjük is a totális hazugságra épült.
Mindebből következik, hogy a háború után nyolc évtizeddel, amikor alig vannak már túlélők, nem pótolhatóak az egykor elmaradt beszélgetések.
S a ma élőknek arra sincs semmi oka, hogy a múlt bűneiért szégyenkezzenek, semmi közük hozzájuk (már eltekintve egy-két aggastyán nácitól, kommunistától, vagy a más fajsúlyban bűnös, még élő állampárti haszonélvezőktől).
Annál inkább fontos az egész kontinens számára, így hazánkban is, hogy a békében és demokráciában felnőtt generációk is szembesüljenek a második világháború tanulságaival.
Mert a túlélők távozásával nem távozhat az a tudás, amit a két kommutatív totalitárius rezsim tapasztalati tudásként átadott az akkor élőknek:
dőreség az ideológiákba vetett hit, s a dőreségtől olykor csak néhány lépés a gyilkos őrület.
Ráaádul bármi is legyen az azonosulás titkos ösvényeinek mágikus vonzereje: idióták, gonoszok mindig és mindenütt akadnak, akik e gyilkos vakhitek követőivé válnak.
Az én nagyszüleim és szüleim még úgy élték le életük java részét, hogy, Orbán Ottóval szólva: „befújja Auschwitz és a Gulag vaskályhájának füstjét a szél”, mert az a füst itt szállongott évtizedekkel a krematórium kihűlése és a szovjet tömegsírok behányta után is.
Mi, később születettek híján vagyunk a háborús tapasztalatoknak – hál’ Istennek.
Ám az én korosztályomnak még megadatott, hogy a túlélők zsigereiken át is továbbadják az irtózatot a vad ideáktól, a világmegváltás veszélyeitől, s az alapértéket elfogadva – szabadság, joguralom, nemzeti önrendelkezés, demokrácia –, pragmatikus szemlélettel és a nagyon is megfontolt haladás híveként éljünk.